The fairy boy

  Sehun mindig is egy magának való fiú volt. Bár kisebb korában kedves,érzelmes gyermek volt. Mindig próbált segíteni másoknak. Ezért rengeteg ember bántotta. Átverték. Hátba szúrták hogy pontosak legyünk. Mára már nem mosolyog, fiatal kora ellenére nagyon komoly, rideg személyiség lett. Igaz,hogy a múltbéli dolgok meg tudják változtatni az embert. Sehun szöges ellentéte lett régi önmagának. Most húsz éves fejjel egyedül lakik és dolgozik. De mondhatni boldog a bőrében. Monoton hétköznapjait nem hitte hogy megváltoztathatja valami. Vagy inkább valaki.

  Keserű szájízzel kelt ma, semmi kedve nem volt felkelni. Valami még is más volt. Nem tudta mi de furcsa érzése volt. Feltápászkodott hát puha takarója alól kimászva. A fürdő felé vette az irányt. Lezuhanyozott haját pedig megmosta. Igaz nem érdekelte mások véleménye de szeretett jól kinézni. Derekára tekert törölközővel lépett ki a kellemesen meleg fürdőből immár tisztán és frissen. Meglepődve tapasztalta hogy az ágya be volt vetve. Én csináltam volna? Gondolkodott el egy pillanatra. Álmos volt, biztos elfelejtette. Felvont szemöldökkel méregette még egy darabig a friss ágyát ami az előbb még össze volt túrva. Egy legyintéssel tudta le a dolgot miután kielemezte. Felöltözött és elindult konyhájába ahol megitta a reggeli ébresztőjét ami egy bögre kávé volt. A finom aroma betöltötte az egész helyiséget. Sehun szerette a kávét. Ez után elindult a munkahelyére. Reggel hétkor kezdődött munkaideje és délután háromkor volt vége. Mivel eléggé oda volt a kávéért hol máshol dolgozhatott volna ha nem egy kávézóban? Itt kedvére csinálhatta azt amit szeretett. Cappuccino,Latte, amit csak kértek a vendégek. Szerette a munkáját, még sem mosolygott. Titokzatos volt, arca pedig semleges.Nem volt ő rosszkedvű, csupán túl komoly.

  A munkaideje végeztével egy fáradt sóhajjal zárta be személyes szekrényét majd elindult haza. Az idő meleg volt. Kedvesen szóltak a madarak, tipikus tavasz. Otthon ledobálta cipőit majd rendesen elrakta őket s minden egyéb cuccát is. A konyhába lépett. Az asztalon egy gőzölgő bögrét vett észre. Kakaó..Kakaó? Vajon hogy kerülhetett ide? Sehun most már végképp nem értette mi folyik itt. Járt volna a lakásában valaki? Sokkosan futamodott meg a lakást végignézve. Semmi nem tűnt el, egyedül a kakaó volt az asztalon. Beleivott kicsit talán félve. Az első korty után valamiért mosoly terült el a szinte mindig rideg arcon. Kívülről nézve gyönyörű volt. Észbe kapva öltötte magára újra semleges maszkját és itta tovább a kakaóját. Édes volt, mintha profi csinálta volna. De miért nem ijedt meg? Hisz valaki volt itt..Hogy jutott be? Cikáztak a képek a fiú szemei előtt. Nem tűnt el semmi fontos, személyes dolga. De akkor a kakaó mit keresett itt? Be nem tud jönni senki hisz szülei már nyugovóra tértek a puha földben.
  Ekkor vette észre a kis papírkát ami minden bizonnyal akkor eshetett le mikor felkapta az asztalról a bögrét. Happiness? Mármint boldogság? Olvasta Sehun. Miért törődne bárki is a boldogságával? Nem beszélt senkivel csak Kai-al váltott néha pár szót a kávézóban. De Kai sem tudta hol lakik így őt is kizárta. Áh, mindegy.. Legyintett és a maradék kakaóját felhörpintve ült le a kanapéjára. Az előtte lévő asztalra rakta a bögrét majd fel ment és átöltözött valami kényelmesebb, itthoni ruhába. Vissza battyogott hogy elmossa amit maga után hagyott. Visszarakta azt szekrényébe, de mintha egy kéz fonódott volna dereka köré.
 -Sehun..-hallotta meg nevét egy mély orgánumban. Kirázta a hideg-jó értelemben- attól a hangtól. Hirtelen megfordult de nem látott senkit. Határozottan volt itt valaki, és megölelte. Érezte hogy megölelte valami. Most már végképp nem értett semmit. Mi a fene folyik itt? Megbolondult volna, hogy hangokat hall? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal ment fel szobájába és ült le ágyára.
 -Nem őrültél meg, Sehun.-szólalt fel újra az a mély hang egy csintalan kuncogással egybekötve. Az említett felnézett, de még mindig nem látott senkit.
-Itt vagyok..-Suttogta fülébe még mindig huncutul nevetgélve. Mire Sehun oda kapta fejét már nem ült ott senki. Másik oldalt vállára hajtotta fejét valaki.
 -Buuh! Itt, itt Hunnie- Nevetett most már hangosan. Sehun bosszúsan kapta oda fejét. Meglepődött, hátrább ugrott mikor maga mellett egy nevető fiút vett észre.
 -Ennyire ijesztő volnék?-Döntötte oldalra fejét az ismeretlen, kinek gyönyörű csoki barna szemeiben akár elveszni is lehetséges ha az ember sokáig bámulja a szép íriszeket. A nagy, tündér füleiről nem is beszélve. Olyan édes összhatást nyújtott az egész, csak a mély hang nem illett a képbe. Sehun akarata ellenére mosolyodott el, majd mikor észbe kapott azonnal kérdezett.
 -Te ki vagy? Hogy jutottál be? Mit akarsz tőlem?- Kérdések sokasága a pösze fiútól. A magas fiú elmosolyodott Sehun édes reakcióján.
   -Hogy ki vagyok? Chanyeol a becses nevem. Bejutni? Mindig is itt voltam, csak meghúzódtam. Egy tündér vagyok és hidd el nem rosszat akarok.- Magyarázkodott Chanyeol. Chanyeol, illett hozzá.
  -Tündér? Aha ne etess hülyeségekkel-Durcáskodott Sehun ami egyáltalán nem vallott rá.
  -Igen tündér..Hupsz!-Tartotta felé kezét amiben egyszeriben termett egy rózsa, de nem is akármilyen. Kék. Chanyeol Sehun kezébe nyomta az illatos virágot ami minden bizonnyal igazi volt és a füles nem hazudott. Tényleg tündér. Hunnie egyszeriben jött zavarba, hiszen virágot kapott. De mi ez a kislányos zavar? Jézus. Ült kisebb fintor a kisebb arcára.
  -Aranyos vagy Hunnie,-kuncogott Yeol közelebb vonva magához Sehunt. Az említett kikerekedett szemekkel vizslatta a hatalmas mancsokat derekán.
  -Látom lesokkoltalak-nevetgélt szórakozottan. Mire  Sehun agy szemekkel nézett a medvehangúra.
  -Nem kissé, miért vagy itt?- Húzódott hátrébb, vagyis próbált ugyanis Chanyeol vissza húzta ahányszor arrébb akart menni.
  -Nem engedlek! Azért vagyok itt hogy vigyázzak rád.-Hajolt Sehun nyakába.
  -Neh! Hé mit..hagyj már!-vörösödött halkan motyogva a végét. Érzékeny volt a nyaka, és Yeol pont azt támadta be.
  -Nem hagylak, amúgy sincs ellenedre, jól mondom?- Incselkedett szemöldökét húzogatva. Majd magához ölelte a vékony derekat. Sehun nem volt lányos hisz széles vállai és férfias állkapcsa miatt sokan utána néztek, viszont karcsú nőies dereka, kerek feneke és hosszú lábai miatt egy egy fiú is megnézte magának. Yeol sem tett másképp. Elvarázsolta a gyermeki viselkedés amit még nem látott a fiatalabbtól.

 Sehun csak egy beletörődő sóhajjal hagyta hogy öleljék. Chanyeolnak meglepően kellemes illata volt, akarva akaratlan szippantott bele pólójába. Már meg sem próbált ellenkezni hisz igaza volt a manófülűnek, jól esett valaki karjaiban lenni.
 Chanyeol is észrevette ám ezt a kis szimatolást, erre a tettére ezer wattos vigyor terült el arcán megmutatva az édes gödröcskéket orcáján.
 -Meddig leszel itt Chanyeol?- Kérdezte Sehun még mindig a pólóba hajtott fejjel.
 -Addig amíg el nem küldesz. Tudod, nem szabadott volna meglátnod. Nem bírtam már ki hogy ne érhessek hozzád. - Szólt Yeol kicsit szomorkásabb hangon.
 -Akkor, akkor maradj itt. Nem zavarsz..- Sehun álmosan motyogta
 -El ne aludj nekem. Ennyire csak nem vagyok unalmas- böködte meg oldalát a halkan szuszogó fiúnak ki erre megugrott.
 -Nem vagy az..csak jó illatod van.
 -Hát azt észre vettem szimat pajti..-nevetett fel ezzel teljesen zavarba hozva Hunniet. Nem egy bőbeszédű fiú és most még inkább megnémult.
 -Hunnie zavarban volna? Jaj de kis vörös vagy. Édes..- Chanyeol direkt mondogatott ilyen dolgokat. Zavarba tudta hozni és élvezte hogy ilyen kis aranyos a zavara miatt.
 -Ha ilyeneket mondasz még jó! Ölelgetsz, bókolsz, nem vagyok hozzá szokva.- Dünnyögött orra alatt. Kicsit meg is csapta mellkasát hogy hitelesebb legyen az amit mondott.
 -Jól van na, akkor többször mondok ilyeneket.
 -Eh, mi? Jó, oké-hagyta annyiban a dolgot s inkább átölelte a nagyobbat.
 -Csak nem? Ó, de igen!- örvendezett Chanyeol ölébe húzva a megszeppent fiút.
 -Most meg mi van?- hebegett Sehun. Sosem értek még így hozzá, főleg nem fiúk. Zavarban volt, piszok mód zavarban.
 -Olyan aranyos vagy..-Simította nagy tenyerét a pösze puha arcára. Onnan pedig hüvelyk ujját annak ajkaira. Sehun ebbe belepirult, nem is kicsit.
 -Miért csinálod ezt?- kérdezett a fiú súrolva Yeol ujját puha párnáival.
 -Hogy miért? Mert..- hagyta lógva a mondatot egyre közelebb és közelebb hajolva Sehun ajkaihoz aki hátrálni próbált. Yeol ezt nem hagyta, szorosan tartotta annak derekát s közben óvatosan hajolt a kívánatos ajkakra. Annyira szépek voltak..Pirosak, dúsak és puhák.
 Sehun egy pillanatra megdermedt de mikor Yeol ajkai mozgásba lendültek megadta magát a kellemes érzésre ami mellkasában volt.
 Nem ismerte Chanyeolt egy órája talán, még is hagyta hogy megcsókolja őt, sőt viszonozta azt.
 -Szeretlek Sehun.-Fejezte be mondatát mikor elhajolt puhaságaitól. Ennyire sosem lepték még meg szavak és tettek. A mellkasában a kellemes érzés forrósággá nőtte ki magát s meghatódott arccal karolt a tündér nyakába most ő kérve engedélyt a csókra. Chan belemosolygott a csókba amit el is mélyített. Halk cuppanással vált el szerelmétől.
 -Ilyet még nem mondott nekem senki..és azt hiszem én is téged..Nem ismerlek de még is..miért ilyen furcsa ez?- kérdezte nem értve a helyzetet.
 -A vörös fonal teszi. Egymáshoz vagyunk kötve, örökre. Ez a fonal nem szakad el, csak megnyúl de erejét nem veszti el.-válaszolt a tündér felmutatva ball kezén a kis ujján megcsomózott halvány fonalat ami egyenest Sehun kisujjához vezetett, ugyan úgy meg kötve.
 -Ezért van olyan érzésed hogy ismersz, és ezért érzed ugyanazt a forró érzést a mellkasodban mint én. Ez a szerelem, a szerelmünk Hunnie..-Folytatta monológját, majd a fonál eltűnt de mégsem. Ott volt de egyikük sem látta. Annál inkább érezte.
 -Te is azt érzed? Sz-szerelem? Szerelmes vagyok? Ez lenne az?- nézett fel pírban úszó arccal.
 -Az bizony, szerelem.-kuncogott Yeol párja arcához nyúlva, ami tűz forró volt a zavartól. Szeretlek.. Hallotta a hangot fejében kinek tulajdonosa ölében ült, most talán még pirosabb arccal.
 -Én is szeretlek Sehunnie..-jött a válasz egy hatalmas mosoly kíséretében. Egy pár perc múlva hangosan csattantak el a forróbbnál forróbb csókok, ezzel megerősítve a vörös fonal erejét ami egyre szebb, pirosabb színt vett fel.