BÚCSÚ


Tudom nagyon régen nem írtam a blogra. Sajnálom, talán nem is fog változni viszont most meg kell osztanom veletek a bánatomat.
Ma, Kim Jonghyun is egy gyönyörű csillag lett az égen. Onnan fog minket nézni, Onnan mosolyog majd ránk. Egy újabb angyal fogja vigyázni az embereket. Még most is nehéz elhinnem. Remegő kezekkel és összekuszálódott elmével ülök a gépem előtt míg ezt pötyögöm. Nem akartam elhinni, hogy ez a gyönyörű mosolyú mindig boldog srác.. idáig jutott, idáig hajszolták a démonai. Én ugyan nem vagyok családtag, sem ismerős.. Mégis hatalmas ürességet érzek a mellkasomban, a hiánya.. Hogy többé már nem fogjuk a hangját hallani, látni a mosolyát.. Látni hogy nevet a többiekkel. Még előtte volt az élet, előtte voltak új lehetőségek.
  Remélem, most, hogy már nem bántja senki megsebzett lelkedet, megnyugszol ott fent és békére lelsz. Talán én is fogok majd őszintén mosolyogni ha megnyugszik a lelkem. Most még nem megy. Most még hallgatom angyali hangod, sírva. Könnyek amik érted szólnak, amik vissza hívnak. Ostoba lennék? Hogy kívülállóként ennyire fáj érted a szívem? Talán igen.. talán mégsem.

Búcsú egy angyalnak

Elmentél, mert el kellett hogy hagyd ezt a földet

A szemem sír, de a szívem mélye boldog, a hangod még átölel

Boldog, mert tudja, nem éri sérelem a lelkedet

Szomorú, mert megannyi ember lelkének egy darabja repült el veled

Talán többé nem leszek képes meghallgatni a hangod

anélkül, hogy ne fájdulna bele a mellkasom.

Megannyi virágszirom hull a sötétségből a fénybe

Jelképezve ezzel a fájdalmad, amit elrejthettél, de elnyomni nem tudtál

Hát elbúcsúzom most, gyémánt hangú angyalom

Remélve, hogy egyszer viszont hallhatom

A hangod mi megannyi ember szívét melengette.

  

Nyugodj békében, Jonghyun. Énekelj nekünk onnan fentről, és hidd el.. hallgató fülekre találsz

Last First Kiss..Or Not?

   Egy fiú, akinek hatalmas szíve van mégis óriási fájdalmakon kell túljutnia. Én már csak tudom, hiszen látom őt minden nap. Mosolyog, hófehér bőrén egy apró pír is megjelenik mikor reggelente meglátogatom. Néha mesélek neki, sétálunk egyet vagy épp játszunk. Nem kellenek ide szavak, tudjuk mindketten, hogy ez nem csak  barátság. Én első pillanattól kezdve belehabarodtam. Azóta is őrzöm ezt a titkot.  Tudtam hogy szeretem mert megmelengeti mosolya a szívem és hangja simogatja a fülem akárhányszor nevemen szólít. Ha nevet az a bizonyos bomba felrobban a gyomromban, görcsben áll de a jobbik fajtából.
   Sosem hittem a szerelem első látásban dologban, most mégis ebben a helyzetben vagyok. Két év..Két hosszú éve ismerem őt, elvesz minden időt az hogy vele legyek én mégis ebben lelem örömöm, boldogságom. Ha őt akár egy kicsit is boldoggá tehetem már én is az vagyok. Elég nyálas lehet ezt hallgatni tőlem. Apró gondolat menet, mégis sokat jelent nekem hogy elmondhassam akár gondolatban. Ő a napom, és a holdam ami beragyogja a földet, jelen esetben az én szívemet.
    Romlott az állapota az utóbbi időben..mégis..mégis oly tündöklő a mosolya ha meglát engem. Én pedig mutatom hogy minden rendben amíg ő mosolyog. A kis görbület szépen ívelt, dús ajkai szélén az én gyógyszerem egy teljesen más betegségre mint ami neki van. A lelkemet gyógyítja ez.
   Ma..Ma van a napja, az évfordulója az első találkozásunknak. Egy csokor virággal megyek be ágya mellé és ülök le a már rozoga székre. Vízbe rakom a növényt és arcára simítom kezem. Szemei megrebbennek és íriszeit rám emeli.
 - YoonGi! Jó reggelt.. - szól halk, de nagyon édes hangján..gyengén. Lágy mosoly terül el arcomon és cirógatni kezdem a megviselt arcot ami most is mint mindig tündökölni próbál.
 - Jó reggelt napsugaram-  suttogtam, hogy ne tegyek kárt a kellemes reggeli csendben. Nem kellenek szavak..Most mégis annyi dolgot mondanék neki. Beszéltem ma az orvossal. Megműtik őt. Én félek..nagyon, mi lesz ha nem éli túl? Mi lesz ha többet nem látom a mosolyát, hallom a hangját? Beleőrülnék..nem is, belepusztulnék abba. Még üresebb lennék mint Jimin előtt. Szóra nyitom szám de vissza is csukom ahogy kis keze enyémre kúszik. Mosolyom szélesebb lesz mikor el is kezdi cirógatni az én lapát kezem. hozzám képest olyan kicsi és törékeny. Ezért fogok rá nagyon vigyázni, az életemnél is jobban. A nagy Min YonnGi, a jégherceg szerelmes...Mondaná Rapmon barátom és nem is szólnék be neki mert teljesen igaza van. Szeretem őt..
- Minnie, Napsugaram..figyelsz?- szólok hogy fontosat mondanék neki. Rám emeli szemeit és mosolyog. - Lesz egy műtéted..50-50 százalék eséllyel felgyógyulhatsz a betegségedből. De ehhez a beleegyezésed kell. És akkor sürgősen visznek is. -mondom komolyan nézve, fürkészve arcát.
-Szeretném Hyung! Szeretnék innen kikerülni, sétálni veled. Meg fogok gyógyulni- dönti el szinte azonnal hogy műteni fogják nekem pedig egyszerre lesz hatalmas boldogságom és törött a szívem. Hiszen mi lesz ha mégsem éli túl? Az előbb kifejtettem velem mi lenne..
- Hyung..Ugye nem aggódsz? Hiszen az az 50 százalékos esély hatalmas..és..kérlek..- motyogja rám nézve, ő is fél tudom, látom rajta mégis nagyon erős.. Bólintással egyezek bele és nyomom meg a gombot hogy jöjjön az orvos. Mielőtt ide érnének Jimin felül én pedig oda hajolok hozzá. Először csak homlokára aztán arcára hintek csókot. S végül..amiért én régóta sóvárgok..Ajkai következnek. Puhán nyomom párnáira enyémet és egy lágy csókba hívom most először..és lehet utoljára. Meglepődik, szusszan egyet amit én édesnek tartok majd annyit veszek észre hogy nyakamat öleli és viszonozza a kis csókot. Hihetetlen boldog vagyok hogy ezt még megtehettem, lehet utoljára..
 -Szeretlek Park Jimin, az életemet képezed..kész kín lesz nekem ez a négy óra míg távol leszel..gyere vissza épségben- súgom szipogva ajakira ő pedig szorosan ölel és nyugtat.
- Hyung..vissza jövök hozzád, elmegyünk randira..az elsőre. Szeretlek..- még ezt el tudta mondani és már vitték is ki az időközben megérkező asszisztensek.
   Nekem pedig itt törött el a mécses..Istenem most segíts meg.

The fairy boy

  Sehun mindig is egy magának való fiú volt. Bár kisebb korában kedves,érzelmes gyermek volt. Mindig próbált segíteni másoknak. Ezért rengeteg ember bántotta. Átverték. Hátba szúrták hogy pontosak legyünk. Mára már nem mosolyog, fiatal kora ellenére nagyon komoly, rideg személyiség lett. Igaz,hogy a múltbéli dolgok meg tudják változtatni az embert. Sehun szöges ellentéte lett régi önmagának. Most húsz éves fejjel egyedül lakik és dolgozik. De mondhatni boldog a bőrében. Monoton hétköznapjait nem hitte hogy megváltoztathatja valami. Vagy inkább valaki.

  Keserű szájízzel kelt ma, semmi kedve nem volt felkelni. Valami még is más volt. Nem tudta mi de furcsa érzése volt. Feltápászkodott hát puha takarója alól kimászva. A fürdő felé vette az irányt. Lezuhanyozott haját pedig megmosta. Igaz nem érdekelte mások véleménye de szeretett jól kinézni. Derekára tekert törölközővel lépett ki a kellemesen meleg fürdőből immár tisztán és frissen. Meglepődve tapasztalta hogy az ágya be volt vetve. Én csináltam volna? Gondolkodott el egy pillanatra. Álmos volt, biztos elfelejtette. Felvont szemöldökkel méregette még egy darabig a friss ágyát ami az előbb még össze volt túrva. Egy legyintéssel tudta le a dolgot miután kielemezte. Felöltözött és elindult konyhájába ahol megitta a reggeli ébresztőjét ami egy bögre kávé volt. A finom aroma betöltötte az egész helyiséget. Sehun szerette a kávét. Ez után elindult a munkahelyére. Reggel hétkor kezdődött munkaideje és délután háromkor volt vége. Mivel eléggé oda volt a kávéért hol máshol dolgozhatott volna ha nem egy kávézóban? Itt kedvére csinálhatta azt amit szeretett. Cappuccino,Latte, amit csak kértek a vendégek. Szerette a munkáját, még sem mosolygott. Titokzatos volt, arca pedig semleges.Nem volt ő rosszkedvű, csupán túl komoly.

  A munkaideje végeztével egy fáradt sóhajjal zárta be személyes szekrényét majd elindult haza. Az idő meleg volt. Kedvesen szóltak a madarak, tipikus tavasz. Otthon ledobálta cipőit majd rendesen elrakta őket s minden egyéb cuccát is. A konyhába lépett. Az asztalon egy gőzölgő bögrét vett észre. Kakaó..Kakaó? Vajon hogy kerülhetett ide? Sehun most már végképp nem értette mi folyik itt. Járt volna a lakásában valaki? Sokkosan futamodott meg a lakást végignézve. Semmi nem tűnt el, egyedül a kakaó volt az asztalon. Beleivott kicsit talán félve. Az első korty után valamiért mosoly terült el a szinte mindig rideg arcon. Kívülről nézve gyönyörű volt. Észbe kapva öltötte magára újra semleges maszkját és itta tovább a kakaóját. Édes volt, mintha profi csinálta volna. De miért nem ijedt meg? Hisz valaki volt itt..Hogy jutott be? Cikáztak a képek a fiú szemei előtt. Nem tűnt el semmi fontos, személyes dolga. De akkor a kakaó mit keresett itt? Be nem tud jönni senki hisz szülei már nyugovóra tértek a puha földben.
  Ekkor vette észre a kis papírkát ami minden bizonnyal akkor eshetett le mikor felkapta az asztalról a bögrét. Happiness? Mármint boldogság? Olvasta Sehun. Miért törődne bárki is a boldogságával? Nem beszélt senkivel csak Kai-al váltott néha pár szót a kávézóban. De Kai sem tudta hol lakik így őt is kizárta. Áh, mindegy.. Legyintett és a maradék kakaóját felhörpintve ült le a kanapéjára. Az előtte lévő asztalra rakta a bögrét majd fel ment és átöltözött valami kényelmesebb, itthoni ruhába. Vissza battyogott hogy elmossa amit maga után hagyott. Visszarakta azt szekrényébe, de mintha egy kéz fonódott volna dereka köré.
 -Sehun..-hallotta meg nevét egy mély orgánumban. Kirázta a hideg-jó értelemben- attól a hangtól. Hirtelen megfordult de nem látott senkit. Határozottan volt itt valaki, és megölelte. Érezte hogy megölelte valami. Most már végképp nem értett semmit. Mi a fene folyik itt? Megbolondult volna, hogy hangokat hall? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal ment fel szobájába és ült le ágyára.
 -Nem őrültél meg, Sehun.-szólalt fel újra az a mély hang egy csintalan kuncogással egybekötve. Az említett felnézett, de még mindig nem látott senkit.
-Itt vagyok..-Suttogta fülébe még mindig huncutul nevetgélve. Mire Sehun oda kapta fejét már nem ült ott senki. Másik oldalt vállára hajtotta fejét valaki.
 -Buuh! Itt, itt Hunnie- Nevetett most már hangosan. Sehun bosszúsan kapta oda fejét. Meglepődött, hátrább ugrott mikor maga mellett egy nevető fiút vett észre.
 -Ennyire ijesztő volnék?-Döntötte oldalra fejét az ismeretlen, kinek gyönyörű csoki barna szemeiben akár elveszni is lehetséges ha az ember sokáig bámulja a szép íriszeket. A nagy, tündér füleiről nem is beszélve. Olyan édes összhatást nyújtott az egész, csak a mély hang nem illett a képbe. Sehun akarata ellenére mosolyodott el, majd mikor észbe kapott azonnal kérdezett.
 -Te ki vagy? Hogy jutottál be? Mit akarsz tőlem?- Kérdések sokasága a pösze fiútól. A magas fiú elmosolyodott Sehun édes reakcióján.
   -Hogy ki vagyok? Chanyeol a becses nevem. Bejutni? Mindig is itt voltam, csak meghúzódtam. Egy tündér vagyok és hidd el nem rosszat akarok.- Magyarázkodott Chanyeol. Chanyeol, illett hozzá.
  -Tündér? Aha ne etess hülyeségekkel-Durcáskodott Sehun ami egyáltalán nem vallott rá.
  -Igen tündér..Hupsz!-Tartotta felé kezét amiben egyszeriben termett egy rózsa, de nem is akármilyen. Kék. Chanyeol Sehun kezébe nyomta az illatos virágot ami minden bizonnyal igazi volt és a füles nem hazudott. Tényleg tündér. Hunnie egyszeriben jött zavarba, hiszen virágot kapott. De mi ez a kislányos zavar? Jézus. Ült kisebb fintor a kisebb arcára.
  -Aranyos vagy Hunnie,-kuncogott Yeol közelebb vonva magához Sehunt. Az említett kikerekedett szemekkel vizslatta a hatalmas mancsokat derekán.
  -Látom lesokkoltalak-nevetgélt szórakozottan. Mire  Sehun agy szemekkel nézett a medvehangúra.
  -Nem kissé, miért vagy itt?- Húzódott hátrébb, vagyis próbált ugyanis Chanyeol vissza húzta ahányszor arrébb akart menni.
  -Nem engedlek! Azért vagyok itt hogy vigyázzak rád.-Hajolt Sehun nyakába.
  -Neh! Hé mit..hagyj már!-vörösödött halkan motyogva a végét. Érzékeny volt a nyaka, és Yeol pont azt támadta be.
  -Nem hagylak, amúgy sincs ellenedre, jól mondom?- Incselkedett szemöldökét húzogatva. Majd magához ölelte a vékony derekat. Sehun nem volt lányos hisz széles vállai és férfias állkapcsa miatt sokan utána néztek, viszont karcsú nőies dereka, kerek feneke és hosszú lábai miatt egy egy fiú is megnézte magának. Yeol sem tett másképp. Elvarázsolta a gyermeki viselkedés amit még nem látott a fiatalabbtól.

 Sehun csak egy beletörődő sóhajjal hagyta hogy öleljék. Chanyeolnak meglepően kellemes illata volt, akarva akaratlan szippantott bele pólójába. Már meg sem próbált ellenkezni hisz igaza volt a manófülűnek, jól esett valaki karjaiban lenni.
 Chanyeol is észrevette ám ezt a kis szimatolást, erre a tettére ezer wattos vigyor terült el arcán megmutatva az édes gödröcskéket orcáján.
 -Meddig leszel itt Chanyeol?- Kérdezte Sehun még mindig a pólóba hajtott fejjel.
 -Addig amíg el nem küldesz. Tudod, nem szabadott volna meglátnod. Nem bírtam már ki hogy ne érhessek hozzád. - Szólt Yeol kicsit szomorkásabb hangon.
 -Akkor, akkor maradj itt. Nem zavarsz..- Sehun álmosan motyogta
 -El ne aludj nekem. Ennyire csak nem vagyok unalmas- böködte meg oldalát a halkan szuszogó fiúnak ki erre megugrott.
 -Nem vagy az..csak jó illatod van.
 -Hát azt észre vettem szimat pajti..-nevetett fel ezzel teljesen zavarba hozva Hunniet. Nem egy bőbeszédű fiú és most még inkább megnémult.
 -Hunnie zavarban volna? Jaj de kis vörös vagy. Édes..- Chanyeol direkt mondogatott ilyen dolgokat. Zavarba tudta hozni és élvezte hogy ilyen kis aranyos a zavara miatt.
 -Ha ilyeneket mondasz még jó! Ölelgetsz, bókolsz, nem vagyok hozzá szokva.- Dünnyögött orra alatt. Kicsit meg is csapta mellkasát hogy hitelesebb legyen az amit mondott.
 -Jól van na, akkor többször mondok ilyeneket.
 -Eh, mi? Jó, oké-hagyta annyiban a dolgot s inkább átölelte a nagyobbat.
 -Csak nem? Ó, de igen!- örvendezett Chanyeol ölébe húzva a megszeppent fiút.
 -Most meg mi van?- hebegett Sehun. Sosem értek még így hozzá, főleg nem fiúk. Zavarban volt, piszok mód zavarban.
 -Olyan aranyos vagy..-Simította nagy tenyerét a pösze puha arcára. Onnan pedig hüvelyk ujját annak ajkaira. Sehun ebbe belepirult, nem is kicsit.
 -Miért csinálod ezt?- kérdezett a fiú súrolva Yeol ujját puha párnáival.
 -Hogy miért? Mert..- hagyta lógva a mondatot egyre közelebb és közelebb hajolva Sehun ajkaihoz aki hátrálni próbált. Yeol ezt nem hagyta, szorosan tartotta annak derekát s közben óvatosan hajolt a kívánatos ajkakra. Annyira szépek voltak..Pirosak, dúsak és puhák.
 Sehun egy pillanatra megdermedt de mikor Yeol ajkai mozgásba lendültek megadta magát a kellemes érzésre ami mellkasában volt.
 Nem ismerte Chanyeolt egy órája talán, még is hagyta hogy megcsókolja őt, sőt viszonozta azt.
 -Szeretlek Sehun.-Fejezte be mondatát mikor elhajolt puhaságaitól. Ennyire sosem lepték még meg szavak és tettek. A mellkasában a kellemes érzés forrósággá nőtte ki magát s meghatódott arccal karolt a tündér nyakába most ő kérve engedélyt a csókra. Chan belemosolygott a csókba amit el is mélyített. Halk cuppanással vált el szerelmétől.
 -Ilyet még nem mondott nekem senki..és azt hiszem én is téged..Nem ismerlek de még is..miért ilyen furcsa ez?- kérdezte nem értve a helyzetet.
 -A vörös fonal teszi. Egymáshoz vagyunk kötve, örökre. Ez a fonal nem szakad el, csak megnyúl de erejét nem veszti el.-válaszolt a tündér felmutatva ball kezén a kis ujján megcsomózott halvány fonalat ami egyenest Sehun kisujjához vezetett, ugyan úgy meg kötve.
 -Ezért van olyan érzésed hogy ismersz, és ezért érzed ugyanazt a forró érzést a mellkasodban mint én. Ez a szerelem, a szerelmünk Hunnie..-Folytatta monológját, majd a fonál eltűnt de mégsem. Ott volt de egyikük sem látta. Annál inkább érezte.
 -Te is azt érzed? Sz-szerelem? Szerelmes vagyok? Ez lenne az?- nézett fel pírban úszó arccal.
 -Az bizony, szerelem.-kuncogott Yeol párja arcához nyúlva, ami tűz forró volt a zavartól. Szeretlek.. Hallotta a hangot fejében kinek tulajdonosa ölében ült, most talán még pirosabb arccal.
 -Én is szeretlek Sehunnie..-jött a válasz egy hatalmas mosoly kíséretében. Egy pár perc múlva hangosan csattantak el a forróbbnál forróbb csókok, ezzel megerősítve a vörös fonal erejét ami egyre szebb, pirosabb színt vett fel.

Labyrinth

  Innen nem jut ki, Ki nem tiszta.

  Tiszta szív, és a lélek a titka.

  Halotti csókkal tisztít és szabadít ki.

  A labirintus védője kinek neve J..~

  

  Az Északi-Labirintus

  Állt a megviselt, gyűrött papiruszon aminek vége már olvashatatlan volt. A barna hajú fiú értetlenkedve olvasta át újra és újra a sorokat. Mégis hogy került ide? Miért zárták be? Kérdések ezrei rohamozták meg és torzították el  a már már gyönyörű arcot. Ez egy labirintus ez már biztos. Nézett körül Sehun és indult el az egyik irányba. Percekig csak sétált a rideg helyiségben ahol minden egyforma volt. Unalmas és ijesztő szürkeség uralt mindent. Nem tudta merre menjen. Egyszer csak megtorpant mikor egy két felé ágazó út előtt állt. Megijedve nézett fel ahonnan egy apró fekete dobozka szállott alá. Megfogva azt nyitotta ki. Föld, egy marék föld. Csak ez volt benne. Felpillantott a dobozból az utakra ahol szimbólumok jelentek meg. Egy Szív és  valami absztrakt minta. A föld a termékenység..Gondolta magában így céltudatosan indult meg a szív irányába. Majd tovább bolyongott.  

  Eközben a Déli-Labirintusban

   Egy magas fiú kereste a kiutat. Néhány órája már biztosan itt lehetett. Különféle feladatokat oldott meg. Azt gondolta jól, hisz' eddig semmi rossz nem történt, bár mi történt volna? Nem tudta mit kellene csináljon így folytatta a kivilágított utat, azt gondolta jó helyre meg. Megállt pihenni az egyik fényforrás alatt. A lámpa le oltódott. S mikor a helyiséget újra fény borította be Chanyeol-mert hogy így hívták a fiút- A földön feküdt megmerevedve, vérbe fagyva vert egy utolsót szíve s erre a mondatra ment el-Viszlát Chanyeol-Jött az angyali hang egy Baekhyun nevű fiú szájából miközben egy villanás során eltűnt.

Az Északi-Labirintus

  Sehun fáradtan lépkedett a sokadik fejtörő után. Okos fiú volt mindre tudta a választ. Talált kisebb papír darabokat. Az egyiken a Tiszta szó szerepelt míg a másikon a Remény nélkül kijutni.

  Nem tudta mik lehetnek ezek. Járt az agya, lefárasztva az így is megviselt testet. Eltévedt, ennél is jobban. Időérzéke oda lett. Sok..Sok ideje itt van már. A reménye elveszett a kijutás gondolata meg már rég nem volt fejében. Lerogyott az egyik fal elé. Szemét egy pillanatra lehunyta. Mikor újra felnézett nem messze tőle egy fiú állt talpig fehérben, szőke hajjal és egy gyengéd mosollyal arcán. Helyes volt, nem egyenesen irtó jóképű, fiatal. Bronzos bőre el ütött a többi csúnya színtől. Sehun sokkosan nézte az elé le telepedő fiút. 

 - Hogy hívnak?-Jött a lágy hang ami a megfeszült fiút is lenyugtatta.

 -Sehun vagyok- Válaszolt a barna a szőke angyal arcát fürkészve. A két fiú beszélgetni kezdett. Semmit tevő dolgok voltak ezek. Akármi ami szóba került elterelte Sehun figyelmét az amúgy elég kellemetlen helyzetéről miszerint nem fog innen kijutni. Sehunon újra megjelentek a szomorúság jelei. Tudta hogy nem jut ki és kezdte elfogadni. A szőke fürtös arca megváltozott majd a falhoz dőlő Sehunhoz hajolt.

 -Szabad..?- Kérdezte arcától pár centire megállva. Tétován bólintott a másik nem tudva mire gondol a szöszi. Gyermeki ártatlanságán elmosolyodott majd ajkaira hajolt. Megcsókolta. 

  Sehunnak kipattantak a szemei a fájdalomra. Mellkason szúrta őt.-Sajnálom Hunnie..-Motyogta Hunnie ajkaira. Szólásra nyitotta száját a fiatalabb barna de csak egy erőtlen sóhaj hagyta el száját. Majd szíve utolsókat dobbanva nyugodott bele hogy Vége..

  A bronzbőrű felállt, majd ölébe kapta az élettelen testet. Sehun szíve nem dobogott. Arcán nem volt mosoly. Szeme sem csillogott. Egyszerűen..halott volt. Ez elszomorította a fiút kinek neve egyenlőre titok. Elindult a kezében a sápadt angyallal. Tudta merre megy. Ki innen. Magabiztos léptekkel indult a fénybe. Sehun arcát figyelte majd egy apró halotti csókkal ajándékozta meg a fiút. Belépve a fénybe érezte hogy Hunnie arca visszakapja színét bár még így is sápadt volt. A mellkasán tátongó lyuk eltűnt ruháival együtt. Koszos cuccai helyett most fehér inget és nadrágot kapott.

 Bumm. Dobbant újra szíve. Majd még egyet és még egyet. A kreol fiú fel lélegzett. Hatalmas mosollyal ült le a földre kezében a fiúval. A gombóc ami eddig torkában volt eltűnt.

  Sehun felnyitva pilláit egy arcot látott meg akit először homályosan majd tisztán látott. Mosolygott. Rá. Minden kételye eltűnt miszerint megölték, Ő ölte meg. Ismét megnyugodott arra a mosolyra. Fel ült hogy ne legyen súlyos teher. 

 -Jó reggelt, Angyalom..-Mondta mosolyogva a szőke Sehun ajkaira hajolva. Sehun nem tétovázott viszonozta hevesen dobbanó szívvel. Már tudta ki volt a titokzatos fiú.

 -Te vagy a védője a labirintusnak, igaz?-Kérdezte meg elválva puha ajkaitól.

 -Én volnék, vagyis voltam.Hisz ez csak addig tartott míg valakibe beleszeretek.-Válaszolt Hunnie derekát cirógatva.Erre az említett pirulva sütötte le szemét. Tisztán érezte a szerelmet ami áradt Jonginból. Jongin.

 -Jongin?- Kérdezte Sehun meglepődve.

 -Igen? Én volnék, ezek szerint hallottál.-Mosolygott a Jongin nevű fiú.

 -Hallottalak, és érezlek. A szerelmed túladagolás, valaki hívjon orvost..-Válaszolta Sehun majd újabb csókban forrtak össze. Forró, szerelmes csókban.

  Innen nem jut ki, Ki nem tiszta.

  Tiszta szív, és a lélek a titka.

  Halotti csókkal tisztít és szabadít ki.

  A labirintus védője kinek neve Jongin..

  

  

Első Fanfiction

I Hate you, but I love you

Flashback:

   Az esőcseppek hangosan koppantak a tiszta ablakon. A már csendes, rideg szobában tisztán lehetett hallani. Üres fejjel bámulni ki, a semmibe a semmiért. Nincs egy hang se ami betöltené a szobát. Nem hallom az élettel teli hangod. Elmentél. Itt hagytál. A könnyeim kiapadtak. Gyűlöllek..de mégsem..Három hete már hogy nem láttalak. Megváltoztam. 

  Hangos csörömpölés hallatszott ami megtörte a szoba súlyos csendjét. Kopogás ütötte meg fülem. Lassú, unott léptekkel haladtam az öreg ajtó felé. Kinyitva megpillantottam egy bőrig ázott fiút. Téged.

  -Miért?- szólaltam meg rád pillantva- Hogy lehetsz itt? - Jött az újabb kérdés tőlem, ugyan olyan halkan

  -Chen..Én..-Jött a válasz egy reszketeg sóhajjal majd egy nekem csapódó testtel. Szorosan fogtad közre apró derekam számra tapadva. Meglepődtem hisz' azt hittem megutáltál az eset óta. Hogy vallottam. Nem lett volna szabad. 

  Remegve kulcsoltam kezem nyakad köré.

-Köszönöm..Sajnálom és szeretlek-Suttogtad ajkamba és nekem itt tört el a mécses.Kapaszkodtam ahogy tudtam és csókoltalak. Könnyem már patakokban folyt de nem érdekelt. Csak Te..Nem tudtam ellen állni a cseresznye vörös párnáidtól. Combom alá nyúlva emeltél fel. Mintha nem is lenne súlyom. Pihe könnyű lennék a kezedben. Bevittél és leültél a kanapéra. Megbabonázott..A szemed. Szipogva, piros arccal nézegettem sötét íriszeidbe. Mélység..ez volt az amit benne láttam, s sajnálatot valamint erős szerelmet. Igen Szerelmet. Utáltalak amiért eltűntél de szeretlek amiért visszajöttél.

Flashback End

Ez volt az mikor Ő és Én először csókolóztunk. Azóta megtörtén párszor de semmi több. Féltem. Nagyon is. Hogy nem lenne jó az együttlét. Ha elrontanám és eltávolodna tőlem. 

  Még nem ért haza. Most is esik, mint akkor. Kopogtak. A kis konyhából kisétálva mentem a rozoga még is sok emlékhez kapcsolódó ajtóhoz.Kinyitva YiXing kent fel a legközelebbi falra. Mohón falta ajkaim, nem szokása ennyire beindulni. Igaz egy fél éve hogy együtt vagyunk de még nem volt semmi egy kis csókcsatán kívül.

-Xing?-Szólítottam becenevén amit ráaggattam az idő során.

-Chen, akarlak..-jött a válasz a fel nem tett kérdésre.

-Ezt most hogy?..-Értetlenkedtem fülig vörösödve. YiXing őszinte ember volt, de ez még tőle is nagyon hirtelen jött.

-Csak már kívánom a párom-mosolyodott el azzal a tipikus édes mosolyával a kis gödröcskéit megvillantva.-Vigyázok rád, ígérem.-Kaptam egy kisebb puszit. Megnyugodtam. Xing szeret, és én bízom benne.

 -Akkor tedd meg-Néztem csillogó szemeibe megvillantva macskás mosolyom. Nem kellett kétszer mondanom. YiXing felkapott és felcipelt a közös szobánkba. Ahol a szépen bevetett ágyra döntött. Lassan ugyan azzal a mosollyal mászott fölém miután ledobta a cipőjét. Elkaptam nyakkendőjét s lehúztam egy szerelmes csókra majd le is szedtem azt róla. Eldobtam a szoba másik felébe.

  -Hova lett a kiscica Chen?-kuncogott hitetlenkedve. Mintha amúgy nem lennék heves. Csak ilyen helyzetekben nem lehetett tapasztalni. 

  -Elbújt valahova-pislogtam ártatlanul gombolgatva ingét. Zavarban voltam ez tény de elhatároztam magam és ha egyszer ezt meg teszem nem fordulok vissza. Játszi könnyedséggel szedte le pólóm amit egy kisebb pirulással le tudtam. Én következtem. Megszabadítottam ingétől ami mellesleg át volt ázva. Ezzel megmutatva kidolgozott hasát amire akaratlanul vezettem fel kezem.

  -Tetszik? A tiéd..-motyogta most már meztelen oldalamon vezetve fel zongora ujjait. Megborzongtam hideg kacsóira. Elkezdte lehámozni melegítő nadrágom. Megemelve csípőm segítettem neki eltávolítani a felesleges ruha darabot. Szűk fekete nadrágjával szenvedtem egy darabig de az is megadta magát nekem. Nyakamat kezdte csókolni elterelve figyelmem az igen csak ágaskodó részére. Tényleg felhúzhattam.  

 Fenekemre vezette kezeit majd nekem nyomta csípőjét egy morgás kíséretében. Ami valljuk be, irtó szexi volt. Nyöszörgéssel válaszoltam kisebb tettére. Kezeim izmos hátára vándoroltak amin végig húztam apró körmeim. Megszabadított mind kettőnket a boxerektől. Így nyíltan láthattam óriási méretét. Ez hogy fog belém férni? Már én is javában álltam mikor ingerelni kezdett.Kiszívta nyakam mire lehunytam szemem egy kisebbet sóhajtva. Elhajolt tőlem és az éjjeli szekrénybe nyúlt. Kikapott belőle egy kis tubust amiből nyomott a kezére. Felhúztam lábam.Tudtam mi jön ezért vártam. Visszahajolt hozzám és lassan kezdte marcangolni megviselt ajkaim. Elvonta figyelmem a lent munkálkodó kezéről. Első ujját meg sem éreztem de a másodikra azért felszisszentem. Mikor már elég tágnak érzett méretével helyettesítette ujjait amit már nem bírtam hang nélkül. Fájt..piszkosul de bíztam benne hogy jobb lesz.Felém tornyosult és várt. Láttam hogy nehezére esik hisz szűk voltam. Addig várt amíg jelet nem adtam hogy mozoghat. Lassú ringatózásba kezdett amit először fájdalmas, később kéjes nyögésekkel díjaztam. Gyorsan hajszoltuk egymást az élvezet felé. Eltalálta bennem azt a pontot amitől csillagokat láttam és éreztem hogy közel a vég.Szinte egyszerre sültünk el. Én a hasfalamra ő pedig belém amit én akartam. Jól esett hogy az övé lehetek.

  -Köszönöm JongDae..-Szuszogta még hevesen mozgó mellkassal-Boldog fordulót - Lehelte ajkaimra majd egy forró csókban részesített. Nem YiXing. Én köszönöm hogy akkor visszajöttél, azon az esős, szomorkás napon. S hogy még most is itt vagy nekem. Én pedig neked.